Bemutatkozás

Kiss Mariann

754A8802Első hivatásom a zenetanítás. Kicsiknek és nagyoknak tettem fel a zongorára a kezüket nap mint nap, s közben figyeltem a testük, lelkük rezdüléseit. A zene gazdagítja a lelket, a zongorajáték segíti összehangolni a két agyféltekét, a befelé figyelés segít a belső hallás kialakításában, az elmélyülésben. A szép zongorahangra való igény nyitogatja a fület, a hangzásarányok, s benne a csend meghallgatása igényességre nevel. A hangszerjáték technikai nehézségei legtöbbször valamilyen lelki görcsösség miatt adódnak, aminek a testben is megjelennek a lenyomatai különböző fájdalmak, merevségek formájában, mely gyakran ínhüvelygyulladáshoz vezethet, mely a zenészek rettegett betegsége.

Éppen egy ilyen probléma kapcsán találkoztam a shiatsuval 2006-ban, s azóta az életem részévé vált és alapjaiban változtatta meg az életem. Megtapasztaltam gyógyító erejét, az embert a test-lélek-szellem egységében látó holisztikus szemléletét.

A shiatsu ujjnyomást jelent, melynek sokrétű, kifinomult technikája a zongorabillentés érzékenységéből már ismerős volt számomra. A befelé figyelés és a másik emberre hangolódás, mely valóságos jelenlét ebben a virtuális világban, új utakra és mélységekre talált bennem.

Szeretném minél több emberrel megismertetni a shiatsut, ezt a gyógyító érintést, akinek nyitott a szíve és a lelke a befogadására. Tapasztalataimat szívesen megosztom a kezelések során, tanfolyami keretek között tanítom, továbbadom ezt a nagyszerű lehetőséget.

Tokujiro Namikoshi jelmondatát magaménak érzem:

 „A shiatsu lelkülete olyan, mint az anyai szeretet.” 

Tanulmányok:

2010. Shiatsu-gyógyász diploma, Budapesti Nemzetközi Shiatsu Iskola

Tanáraim voltak: Madocsai Eszter, Jászberényi Éva, Págyi Pál Judit, Christian
Schnabl, Herbert Wiesenhofer, Saul Goodman, Wilfried Rappenecker, Karin Kalbantner-Wernicke, Dr. Thomas Wernicke, Liz Arundel, Helmut Bräuer, Rhizome Lee, Tzvika Calisar Sensei

Specializációs kurzusok:

2009. Shiatsu meridiánok nélkül – Wielfried Rappenecker

2010. Shiatsu a várandósság idején – Jászberényi Éva

2011. Belső technikák – Wielfried Rappenecker

2011. A testen kívüli energiamunka – Saul Goodman

2012. Shiatsu és a Cranio Sacralis terápia – Herbert Wiesenhofer

2012. Baba shiatsu – Karin Kalbantner-Wernicke, Dr. Thomas Wernicke

2012. Shin Tai – A gerinc és kormányzó vezeték – Saul Goodman

2012. Tanárképző tanfolyam – Nemzetközi Shiatsu Iskola

2013. Baba shiatsu II. – Karin és Thomas Wernicke

2013. A Hara – Saul Goodman Online kurzus

2013. Shin Tai haladó kurzus – Központi Csatorna Fáziskezelés – Liz Arundel

2013. Shiatsu konkrét panaszokra – Wilfried Rappenecker

2014. Shonishin-gyermek akupunktúra tű nélkül – Thomas és Karin Wernicke (képek)

2014. Szamuráj Shiatsu – Karin Wernicke (képek)

2015. Empty Touch – Shiatsu I. – Helmut Bräuer

2015. Shin Tai haladó kurzus – Struktúra – Liz Arundel

2015. Természetgyógyász Képzés, Alternatív Mozgás- és Masszázsterapeuta – Egészségügy Nyilvántartási és Képzési Központ

2016. I. Nemzetközi Shiatsu Kongresszus, London

2017. Bevezetés a Seiki Meridián Shiatsuba – Tzvika Calisar Sensei

2017. Butoh tánc  műhely – Rhizome Lee

2017. Resonance Shiatsu – Rhizome Lee

2017. Seiki Shiatsu – A meridiánok végtelen mélysége – Tzvika Calisar Sensei

2017. V. Európai Shiatsu Kongresszus, Bécs

2020. Trauma Releasing Exercises – Certified TRE® Provider – Dr. David Berceli, Founder and Developer of TRE® for All

2023. Jelenlét a mindennapokban (MBCT-L) online sajátélményű csoport – Dr. Nyitray Kornélia

2023. Shiatsu Kongresszus, Budapest – Vissza a gyökerekhez – Roberto Taverna sensei, Thierry Camagie sensei, Tzvika Calisar sensei

2023. Mindfulness alapú stresszcsökkentő tanfolyam (MBSR) online sajátélményű csoport – Dr. Nyitray Kornélia

2023. 1. szintű, mindfulness-alapú MBSR- és MBP tanár – Barta András, Dr. Nyitray Kornéli

2024. 2. szintű, mindfulness-alapú MBSR- és MBP tanár – Barta András, Dr. Nyitray Kornéli

 

Kiss Mariann AMM terapeuta, tanár, shiatsu oktató, minősített TRE® provider, 2. szintű mindfulness tanár

info@kiss-shiatsu.hu, +36 20 824 4177